Az ITE csapata is részt vett a IV. REL Expon

2025. november 13-án negyedik alkalommal rendezték meg Jakabszálláson a REL Expót, amely a rövid élelmiszer-ellátási láncok hazai szereplőinek egyik legfontosabb éves szakmai találkozója. A rendezvény fókuszában idén is a gyakorlatban alkalmazható megoldások, a digitalizáció, valamint az együttműködések erősítése állt. A helyszínen lehetőség nyílt a helyi termékek, valamint különböző innovatív agrártechnológiai eszközök bemutatására és értékesítésére is.

Az előadások során a résztvevők átfogó képet kaptak a hazai és nemzetközi trendekről, a közeljövőben várható támogatási lehetőségekről és a tervezett szabályozási változásokról. Emellett kiemelkedő fórumot biztosított a szakmai párbeszédre és a kapcsolatépítésre és találkozási pontként szolgált mindazok számára, akik a rövid élelmiszer-ellátási láncok fejlesztésében érintettek: termelők, piacszervezők, vidékfejlesztési szakemberek, kosárközösségek, beszállítók, szaktanácsadók, helyi alapanyagokra építő vendéglátóhelyek, kereskedők, önkormányzatok és LEADER csoportok egyaránt jelen voltak.

Az eseményen az Agrárközgazdasági Intézet Innovációt és Digitalizációt Támogató Egységének (ITE) munkatársai is kiállítóként vettek részt. Standjukon egy interaktív játék segítségével szemléltették a mezőgazdasági hálózatok működését és a rövid élelmiszer-ellátási láncok szereplői között kialakuló kapcsolatrendszereket. A látogatók emellett egy játékos bingó keretében felmérhették saját innovációs attitűdjüket is.

Legfrissebb hírek

Válaszút előtt az agrárium – alkalmazkodás, tudás és generációváltás Bábolnán

Válaszút előtt az agrárium – alkalmazkodás, tudás és generációváltás Bábolnán

A magyar agrárium előtt álló gazdasági, környezeti és társadalmi kihívások, az ezekhez való alkalmazkodás lehetőségei, valamint a generációváltás kérdései álltak …
Európai adattér workshop: felkészülés az agrárium adatvezérelt jövőjére

Európai adattér workshop: felkészülés az agrárium adatvezérelt jövőjére

Az adatok egyre fontosabb szerepet töltenek be a mezőgazdaságban, és az Európai Unió jelentős erőforrásokat fordít az ágazatok közötti biztonságos …
Szakmai tanulmányút és nemzetközi tapasztalatcsere Spanyolországban – Extenzív állattartás a mediterrán dehesa tájakon

Szakmai tanulmányút és nemzetközi tapasztalatcsere Spanyolországban – Extenzív állattartás a mediterrán dehesa tájakon

2026. november 24–25. | Santa Olalla del Cala (Huelva) és Cazalla de la Sierra (Sevilla), Spanyolország Érdekel az extenzív állattartás, …
Szakmai tanulmányút Portugáliába – A minőségi biobor útja a szőlőtől a palackig

Szakmai tanulmányút Portugáliába – A minőségi biobor útja a szőlőtől a palackig

Biogazdálkodás és minőségi bioborászat Portugáliában 2026. október 27–29. | Alentejo régió, Portugália Szeretnél betekintést nyerni abba, hogyan készül a minőségi …
Még van néhány szabad hely! – Ökológiai zöldségtermesztés és talajtermékenység Lille-ben

Még van néhány szabad hely! – Ökológiai zöldségtermesztés és talajtermékenység Lille-ben

2026. szeptember 16–18. között Franciaország északi részén, Lille térségében kerül sor az OrganicAdviceNetwork projekt keretében megvalósuló szakmai tanulmányútra. A szakmai …
Ökológiai gazdálkodási jó gyakorlatok Bulgáriában – tanulmányút Troyanban

Ökológiai gazdálkodási jó gyakorlatok Bulgáriában – tanulmányút Troyanban

2026. szeptember 23–25. között Bulgáriában, Troyan önkormányzatának térségében kerül sor az AdvisoryNetPEST projekt keretében megvalósuló tanulmányútra. A szakmai találkozó középpontjában …
A víz értéke bálákban mérve: tanulságok a martfűi elárasztott legelőről

A víz értéke bálákban mérve: tanulságok a martfűi elárasztott legelőről

Az idei év elején bemutattuk a martfűi ökológiai vízpótlás közösségi kezdeményezését. Néhány hónappal később már a szénatermésben is jól látható …
A víz nyomában: első hozamadatok az Öreghegy Projektből

A víz nyomában: első hozamadatok az Öreghegy Projektből

Az „Egyszerű cső, összetett közösség” című cikkünkben bemutattuk a Szeged Öreghegy térségében megvalósult táji vízvisszatartási projektet, amely rövid idő alatt …
Jelentkezés nyílt az EU KAP-hálózat Fehérjenövények tematikus csoportjába

Jelentkezés nyílt az EU KAP-hálózat Fehérjenövények tematikus csoportjába

Az EU KAP-hálózat várja azon szakértők jelentkezését, akik gyakorlati vagy szakpolitikai tapasztalattal rendelkeznek a fehérjenövények termesztése, feldolgozása, értéklánca vagy piaci …
10 000 eurós támogatás nemzetközi együttműködésekre a biomassza-alapú gazdaság területén

10 000 eurós támogatás nemzetközi együttműködésekre a biomassza-alapú gazdaság területén

A BIO-INSPIRE projekt meghirdette nyílt pályázati felhívását (Financial Open Call), amelynek célja, hogy elősegítse a biomassza-alapú gazdaság szereplői közötti nemzetközi …