Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

2026. március 26–27. között került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb pályaorientációs eseménye, amely évről évre több ezer diák számára nyújt lehetőséget a különböző szakmák megismerésére. A rendezvény célja, közelebb hozni a fiatalokhoz a szakképzés világát, valamint bemutatni a különböző ágazatokban rejlő karrierlehetőségeket interaktív, élményalapú programokon keresztül. A szervezők nemcsak a pályaválasztás előtt álló diákokat várták, hanem szüleiket és családtagjaikat is, ezzel is támogatva a családokat a megalapozott pályaválasztási döntések meghozatalában.

Az Agrárközgazdasági Intézeten (AKI) belül működő Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) meghívást kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) részéről, amely lehetőséget teremtett arra, hogy az ITE bemutassa tevékenységét, valamint közelebb hozza a fiatalokhoz az agrárinnováció és digitalizáció témakörét.

A standnál különböző játékos, interaktív feladatokkal készültek az érdeklődők számára. A látogatók többek között kvízjátékban, memóriajátékban és fűszerfelismerő feladatban tehették próbára tudásukat, míg a bátrabbak megismerkedhettek a hazai AKIS szereplőket bemutató játékkal is. A programok célja az volt, hogy szórakoztató formában adjanak át ismereteket, és felkeltsék a fiatalok érdeklődését az agrárszakmák és az innováció iránt.

A rendezvény mindkét napján kiemelkedő érdeklődés övezte a standot: folyamatosan érkeztek a diákok, akik aktívan bekapcsolódtak a feladatokba. A résztvevők nemcsak új ismeretekkel gazdagodhattak, hanem hasznos ajándékokkal is gyarapodhattak, ami tovább növelte az élmény értékét.

Legfrissebb hírek

Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

IDEJE: 2026. május 21., csütörtök HELYSZÍNE: Fülöpháza Az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. (AKI) és az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) …
Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Granollers adott otthont az EU-FarmBook és a PREMIERE projekt közös, két és fél napos workshopjának, amelyen az Ambassador csapat teljes …
A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

2026. március 17-én rendezték meg a XXXII. Növénynemesítési Tudományos Napokat a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencián Molnár Zsuzsa, az …
Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Elindult a jelentkezés a Train the Trainers (Oktatók képzése) programra, amely egyetemek és kutatóintézetek kutatástámogató és tudástranszfer területen dolgozó szakembereinek …
Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

2026. március 26–27. között került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb pályaorientációs eseménye, amely évről évre több ezer …
A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

2026. március 17–19. között rendezték meg, az olaszországi Padovában a harmadik Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozót (European Carbon Farming Summit 2026) több …
Mentsd el a naptáradban! - Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

Mentsd el a naptáradban! – Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

2026 szeptemberében rendezik meg a „Soils for Europe: Healthy Soils for a Sustainable Future” című nagyszabású nemzetközi konferenciát, amely az …
Megújul a Gazdálkodás folyóirat

Megújul a Gazdálkodás folyóirat

A Gazdálkodás – közel hét évtizedes fennállása alatt – több korszakváltáson ment keresztül. Most újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. 2026. január …
Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Munkatársaink ma a European Carbon Farming Summit 2026 rendezvényen vesznek részt, ahol a poszter szekcióban ismertetik legújabb eredményeiket. A konferencia …
Felhívás! - Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Felhívás! – Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Április végén a mesterséges intelligencia agrár- és élelmiszeripari alkalmazásé lesz a főszerep. Az eseményt 2026. április 29-én 10:00 és 14:00 …