Szakmai műhelytalálkozó az agrárszakképzés helyzetéről

Az AKI Fenntarthatósági Kutatások Igazgatósága az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egységgel (ITE) közösen műhelytalálkozót tartott „Agrárszakképzési helyzetkép – fókuszban az agrárszakképzési centrumok” címmel. A rendezvény célja az AKI és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködése keretében végzett 2024. évi átfogó agrárszakképzési kutatás eredményeinek bemutatása és a közös gondolkodás, a jövőbeni kutatási irányok feltérképezése volt. A rendezvényen az AKI és a NAK munkatársai mellett az Agrárminisztérium (AM) Agrárszakképzési Főosztályának kollégái, az öt agrárszakképzési centrum vezetője, a Herman Ottó Intézet és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakértői vettek részt.

A jelenlévőket Rácz Katalin igazgató köszöntötte, majd Székely Erika a NAK szakképzési igazgatója beszélt az AKI és a Kamara közötti, immár egy évtizedre visszatekintő együttműködésről, a közös adatgyűjtésekről és kutatásokról, amelyek segítik a szakpolitikai döntéshozást.

Hamza Eszter, a kutatás vezetője előadásában ismertette a kutatás témaköreit, azok elemzési módszereit, bemutatta az agrárszakképzés legfontosabb intézményi és tanulói adatait, valamint a végzés előtt álló agrárszakképzésben tanulók munkaerőpiaci preferenciáit vizsgáló primer adatgyűjtés legfontosabb eredményeit. Király-Gál Karola az agrárszakképzési centrumok épület-, infrastruktúra- és eszközállományáról készült felmérés tanulságairól beszélt, Rácz Katalin pedig a végzés nélküli iskolaelhagyás jellemzőiről és a rugalmas tanulási programok tapasztalatairól tartott prezentációt.

Az előadások végén élénk párbeszéd alakult ki, amelyben a centrumok vezetői, képviselői reflektáltak az elhangzottakra, saját iskolai tapasztalatokkal egészítették ki az eredményeket.

A találkozó második részében a kerekasztal-beszélgetés három kérdés köré épült fel: Bagdán Boglárka, az AM Agrárszakképzési Főosztályának vezetője azt részletezte, hogy hogyan tud az agrárszakképzés felkészülni a következő évtized agrár-munkaerőpiaci kihívásaira, különös tekintettel a digitalizációra, technológiai modernizációra, birtokkoncentrációra. Székely Erika az alfa generáció agrárszakképzésbe való hatékonyabb bevonásának lehetőségeiről fejtette ki véleményét, Magócs Krisztina az ITE részéről pedig arról beszélt, hogy az innovációval kapcsolatos készségek fejlesztésére milyen lehetőségek kínálkoznak az agrárszakképzésben, és ebben az ITE hogyan tud közreműködni.

Az AKI 2024. évi átfogó kutatásának tanulmányai a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján elérhetők.

Legfrissebb hírek

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Összefoglaló írás jelent meg a Magyar Mezőgazdaságban a három intézményi és öt mintaterületi látogatást tömörítő tanulmányútról, amelyben kiderül miért van …
AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

Az AKISConnect projekt újabb szakmai online eseményre invitálja az agrárinnováció szereplőit. A „From Communication to Amplification: Making Farm Innovations Travel” …
Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság új, „Gazdálkodjunk jól vizeinkkel!” című kiadványa közérthető formában mutatja be azokat a jó vízgazdálkodási gyakorlatokat, amelyek …
Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

A VISIONARY projekt étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztésével kapcsolatos éves keresztlátogatására az idén Dániában, Koppenhágában került sor május 21–22. között. A …
FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

A talajaink jövője a mi kezünkben van! A Soil Innovation Partnership (SIP) keretében, a nemzeti KAP-hálózat és a HUN-REN ATK …
Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

A Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata és az ITE közös szervezésében sikeres szakmai nap valósult meg Fülöpházán, amelynek középpontjában a …
Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

A Circular Economy Hotspot Budapest szervezői két nyílt felhívást hirdettek azon startupok, innovátorok, vállalkozások, egyetemek és szervezetek számára, amelyek innovatív, …
Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

A Climate Smart Advisors és a Climate Farm Demo projektek közös online webináriumot szerveznek „Soil quality monitoring: strategies and tools” …
AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

Új, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens támogatja az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) portáljának látogatóit. Az AI asszisztens nem egyszerű …
Jelentkezz most!  Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Jelentkezz most! Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Almatermesztés és energiatermelés napelemekkel egy rendszerben Időpont: 2026. június 17–18. Helyszín: Graz Haidegg, Ausztria Várjuk azon gazdálkodók és szaktanácsadók jelentkezését, …