Társadalmi és generációs kihívások az agráriumban – szakmai párbeszéd a jövőért

A Jubileumi Tudományünnep „200 év a tudás és a társadalom szolgálatában” mottójához illeszkedve 2025. november 19-én az Agrárminisztérium szervezésében valósult meg a „Társadalmi fenntarthatóság és generációs megújulás az agráriumban” című szakmai tanácskozás, melyen az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység szakértői is részt vettek.

A workshopot Dr. Radácsi László, a Századvég Akadémia igazgatója nyitotta meg „A családi vállalkozások generációváltása: az emberi-pszichológiai dimenziók” című előadásával. Az előadó hangsúlyozta, hogy a családi vállalkozások életében a generációváltás mélyen emberi folyamat, ahol elengedhetetlen alapfeltétel a tudatos tervezés és az őszinte, folyamatos párbeszéd.

A workshop keretei lehetőséget adtak az elmélyült gondolatcserére a szakpolitikai, tudományos és gyakorlati nézőpontok között. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a generációváltás nem egyszeri döntés, hanem akár éveken át zajló, érzelmi és kapcsolati szempontból is összetett folyamat. Egy olyan többszereplős ökoszisztéma, amelyben a családi, intézményi és társadalmi szintek szorosan összekapcsolódnak. A résztvevők konszenzusa szerint a gazdatársadalom elöregedése miatt a témakör rendszerszintű jelentőségű és túlmutat az egyéni gazdaságok keretein.

Az esemény közös szakmai alapot teremtett ahhoz, hogy a generációs megújulást a társadalmi fenntarthatóság egyik megalapozott és megkerülhetetlen kérdéseként értelmezzük. A változáshoz nélkülözhetetlen a külső segítség és a támogató környezet megléte. Ennek megerősítése és fejlesztése további lépések megtételét igényli, különösen a mentális és pszichés kihívások kezelését támogató tanácsadási eszközök és kapacitások bővítése terén, melyben a társadalmi innovációk ösztönzése révén az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység szerepvállalása is jelentős segítség lehet.

Legfrissebb hírek

Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

IDEJE: 2026. május 21., csütörtök HELYSZÍNE: Fülöpháza Az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. (AKI) és az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) …
Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Granollers adott otthont az EU-FarmBook és a PREMIERE projekt közös, két és fél napos workshopjának, amelyen az Ambassador csapat teljes …
A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

2026. március 17-én rendezték meg a XXXII. Növénynemesítési Tudományos Napokat a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencián Molnár Zsuzsa, az …
Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Elindult a jelentkezés a Train the Trainers (Oktatók képzése) programra, amely egyetemek és kutatóintézetek kutatástámogató és tudástranszfer területen dolgozó szakembereinek …
Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

2026. március 26–27. között került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb pályaorientációs eseménye, amely évről évre több ezer …
A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

2026. március 17–19. között rendezték meg, az olaszországi Padovában a harmadik Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozót (European Carbon Farming Summit 2026) több …
Mentsd el a naptáradban! - Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

Mentsd el a naptáradban! – Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

2026 szeptemberében rendezik meg a „Soils for Europe: Healthy Soils for a Sustainable Future” című nagyszabású nemzetközi konferenciát, amely az …
Megújul a Gazdálkodás folyóirat

Megújul a Gazdálkodás folyóirat

A Gazdálkodás – közel hét évtizedes fennállása alatt – több korszakváltáson ment keresztül. Most újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. 2026. január …
Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Munkatársaink ma a European Carbon Farming Summit 2026 rendezvényen vesznek részt, ahol a poszter szekcióban ismertetik legújabb eredményeiket. A konferencia …
Felhívás! - Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Felhívás! – Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Április végén a mesterséges intelligencia agrár- és élelmiszeripari alkalmazásé lesz a főszerep. Az eseményt 2026. április 29-én 10:00 és 14:00 …