A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

2026. március 17-én rendezték meg a XXXII. Növénynemesítési Tudományos Napokat a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencián Molnár Zsuzsa, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) osztályvezetője „A növénynemesítés gazdasági hatása” címmel tartott plenáris előadást.

Az előadás egyik központi üzenete, hogy a növénynemesítés hosszú távú, lassan megtérülő és jelentős ráfordítást igénylő folyamat, ugyanakkor az előállított termékkel (fajta/hibrid) elérhető eredmények több szinten és számos szereplőnél realizálódnak.

  • A sikeres fajták/hibridek gyors piaci felfutása hosszú távra megalapozza a nemesítőhely és a vetőmagtermelő cég piaci pozícióját, egyúttal az ágazat versenyképességét.
  • A jobb termőképességű és termésstabilitású fajták és hibridek használatával javul és kiegyensúlyozottabbá válik a jövedelmezőség, ami hozzájárul a termelő rezilienciájához.
  • A magasabb hozam eredményeként a szántóföldi növénytermesztési ágazat kibocsátása mellett nő az export is és a hatékonyabbá válik a földhasználat, hozzájárulva a nemzetgazdasági teljesítmény és az élelmezésbiztonság javulásához.

Az előadás rávilágított arra is, hogy a növénynemesítés externális hatásai gyakran közvetettek és nehezen számszerűsíthetők, ugyanakkor jelentőségük kiemelkedő. Az alapkutatás gazdasági, környezeti és társadalmi hatásának becslése, elemzése kulcsfontosságú a megalapozott szakpolitikai döntésekhez.

Legfrissebb hírek

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Összefoglaló írás jelent meg a Magyar Mezőgazdaságban a három intézményi és öt mintaterületi látogatást tömörítő tanulmányútról, amelyben kiderül miért van …
AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

Az AKISConnect projekt újabb szakmai online eseményre invitálja az agrárinnováció szereplőit. A „From Communication to Amplification: Making Farm Innovations Travel” …
Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság új, „Gazdálkodjunk jól vizeinkkel!” című kiadványa közérthető formában mutatja be azokat a jó vízgazdálkodási gyakorlatokat, amelyek …
Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

A VISIONARY projekt étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztésével kapcsolatos éves keresztlátogatására az idén Dániában, Koppenhágában került sor május 21–22. között. A …
FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

A talajaink jövője a mi kezünkben van! A Soil Innovation Partnership (SIP) keretében, a nemzeti KAP-hálózat és a HUN-REN ATK …
Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

A Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata és az ITE közös szervezésében sikeres szakmai nap valósult meg Fülöpházán, amelynek középpontjában a …
Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

A Circular Economy Hotspot Budapest szervezői két nyílt felhívást hirdettek azon startupok, innovátorok, vállalkozások, egyetemek és szervezetek számára, amelyek innovatív, …
Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

A Climate Smart Advisors és a Climate Farm Demo projektek közös online webináriumot szerveznek „Soil quality monitoring: strategies and tools” …
AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

Új, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens támogatja az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) portáljának látogatóit. Az AI asszisztens nem egyszerű …
Jelentkezz most!  Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Jelentkezz most! Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Almatermesztés és energiatermelés napelemekkel egy rendszerben Időpont: 2026. június 17–18. Helyszín: Graz Haidegg, Ausztria Várjuk azon gazdálkodók és szaktanácsadók jelentkezését, …