Az AKI adott otthont az AdvisoryNetPEST nemzetközi cross-visit eseményének

A növényvédőszer-felhasználás csökkentését célzó AdvisoryNetPEST Horizon Europe projekt keretében minden partnerország évente egy alkalommal cross-visit eseményt szervez, amelynek célja a projekt során feltárt ígéretes növényvédelmi gyakorlatok elméleti és gyakorlati bemutatása, valamint a nemzetközi tudáscsere előmozdítása.

A gyümölcsültetvényekre fókuszáló eseményre Magyarországon került sor 2025. július 3–4. között. A kétnapos rendezvényen számos szaktanácsadó, kutató, gazdálkodó és projektpartner vett részt Ausztriából, Romániából, Ciprusról, Szlovákiából és Bulgáriából.

A program első napján az elméleti ismeretek bővítésén volt a hangsúly: a résztvevők érdekes szakmai előadásokat hallhattak többek között a Növényvédelmi Szövetség, a MATE Növényvédelmi Intézete, a Biocont Magyarország, valamint az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység képviselőitől. Szó esett az integrált növényvédelem aktuális kihívásairól, a biológiai megoldások lehetőségeiről, valamint az innovációnak a fenntartható növényvédelemben betöltött szerepéről. A prezentációkat követően a résztvevők megoszthatták országukra jellemző tapasztalataikat és gyakorlati megoldásaikat, ezzel is elősegítve a tudásátadást.

A rendezvény második napján gyakorlati bemutatóra került sor a Kecskemét közelében található Kujáni Tanyán, ahol 15 hektáron integrált és ökológiai növényvédelmi eljárások alkalmazásával zajlik a kajszi-, a meggy- és a szőlőültetvények művelése. A tereplátogatás során élénk eszmecsere alakult ki a szakértők és a házigazdák között.

Az esemény nem csupán a szakmai tudás bővítését szolgálta, hanem hozzájárult a nemzetközi szakértői hálózat erősítéséhez is. A közvetlen tudás- és tapasztalatcsere, az eltérő gyakorlatok megismerése és az ezekről folytatott párbeszéd elengedhetetlenek a fenntartható és hatékony növényvédelmi megoldások közös kialakításához.

Legfrissebb hírek

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Holland példa: a víz és a talaj a területfejlesztés alapja

Összefoglaló írás jelent meg a Magyar Mezőgazdaságban a három intézményi és öt mintaterületi látogatást tömörítő tanulmányútról, amelyben kiderül miért van …
AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

AKISConnect webinárium: Hogyan juttassuk el a gazdaságok innovációit a szélesebb agrárközösséghez?

Az AKISConnect projekt újabb szakmai online eseményre invitálja az agrárinnováció szereplőit. A „From Communication to Amplification: Making Farm Innovations Travel” …
Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Jó gyakorlatok a vizeink jövőjéért – új kiadvány jelent meg az OVF gondozásában

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság új, „Gazdálkodjunk jól vizeinkkel!” című kiadványa közérthető formában mutatja be azokat a jó vízgazdálkodási gyakorlatokat, amelyek …
Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

A VISIONARY projekt étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztésével kapcsolatos éves keresztlátogatására az idén Dániában, Koppenhágában került sor május 21–22. között. A …
FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

A talajaink jövője a mi kezünkben van! A Soil Innovation Partnership (SIP) keretében, a nemzeti KAP-hálózat és a HUN-REN ATK …
Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

A Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata és az ITE közös szervezésében sikeres szakmai nap valósult meg Fülöpházán, amelynek középpontjában a …
Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

A Circular Economy Hotspot Budapest szervezői két nyílt felhívást hirdettek azon startupok, innovátorok, vállalkozások, egyetemek és szervezetek számára, amelyek innovatív, …
Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

A Climate Smart Advisors és a Climate Farm Demo projektek közös online webináriumot szerveznek „Soil quality monitoring: strategies and tools” …
AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

Új, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens támogatja az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) portáljának látogatóit. Az AI asszisztens nem egyszerű …
Jelentkezz most!  Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Jelentkezz most! Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Almatermesztés és energiatermelés napelemekkel egy rendszerben Időpont: 2026. június 17–18. Helyszín: Graz Haidegg, Ausztria Várjuk azon gazdálkodók és szaktanácsadók jelentkezését, …