Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

A VISIONARY projekt étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztésével kapcsolatos éves keresztlátogatására az idén Dániában, Koppenhágában került sor május 21–22. között. A University of Copenhagen szervezésében megvalósult kétnapos szakmai programon öt európai ország szakértői vettek részt, akik megismerték a hüvelyesek termelésének, feldolgozásának, piaci hasznosításának és fogyasztásának dániai helyzetét, lehetőségeit. A részvevők a szakmai út során arra keresték a választ, hogyan lehet előmozdítani az étkezési hüvelyesek értékláncainak fejlődését, és miként járulhatnak hozzá ezek a növények egy fenntarthatóbb, egészségesebb európai élelmiszerrendszer kialakításához.

A program során a szakértők átfogó képet kaptak a dán hüvelyeságazat jelenlegi helyzetéről és fejlesztési irányairól. A szakmai előadásokon a vendéglátók bemutatták a hüvelyesek szerepét a dán élelmiszer-fogyasztásban, valamint azokat a társadalmi, piaci és szakpolitikai tényezőket, amelyek segíthetik vagy éppen gátolhatják a növényi fehérjeforrások szélesebb körű elterjedését. Ezt támogatják többen között a Danish Plant-Based Food Grant, amely állami támogatás formájában ösztönzi a növényi alapú élelmiszeripari kezdeményezéseket, valamint a Danish Legume Partnership, amely a szereplők közötti együttműködés erősítésével kívánja növelni a hüvelyesek fogyasztását és hozzájárulni egy fenntarthatóbb élelmiszer-kultúra kialakításához.

A látogatás különösen értékes részét képezték a gyakorlati üzleti példák. A résztvevők megismerhették a MATR Foods tevékenységét, amely hüvelyesekre épülő, növényi alapú termékeket fejleszt és állít elő, és lehetőség nyílt a termékek kóstolására is. A terepi program keretében a csapat ellátogatott a zealand-i Bælgkompagniet gazdaságba, amely a sertéstartásról tért át az étkezési hüvelyesek ökológiai termesztésére és feldolgozására. Ez a példa jól szemléltette, hogy a termelési szerkezet átalakítása milyen lehetőségeket kínálhat a gazdálkodók számára, ugyanakkor milyen piaci, technológiai és szervezési kihívásokkal járhat az átmenet.

A program a fogyasztói oldal és a közétkeztetés szerepére is ráirányította a figyelmet. A University of Copenhagen növényi alapú étkeztetési gyakorlatai, köztük a Wicked Rabbit Canteen példája azt mutatták be, hogy a hüvelyesek a nagyüzemi vendéglátásban is ízletes, egészséges és költséghatékony alternatívát jelenthetnek a húsalapú ételek mellett. A plenáris beszélgetések során a résztvevők közösen vitatták meg, hogy a dán tapasztalatok milyen mértékben ültethetők át más európai országok gyakorlatába, és milyen beavatkozások szükségesek a hüvelyesek termelésének és fogyasztásának bővítéséhez.

A kétnapos szakmai tanulmányút összességében megerősítette, hogy az étkezési hüvelyesek európai értékláncának fejlesztése komplex, több szereplőt érintő feladat. A termelői innováció, a feldolgozói és piaci együttműködések, a közétkeztetési jó gyakorlatok, a fogyasztói szemléletformálás és a célzott szakpolitikai támogatások együttesen teremthetik meg annak feltételeit, hogy a hüvelyesek nagyobb szerepet kapjanak az étrendben és mezőgazdasági termelésben. A koppenhágai program ennek a folyamatnak adott gyakorlati, inspiráló és nemzetközi szinten is hasznosítható példákat.

Az AKI-t az Agrárgazdasági Kutatási Osztály munkatársa, Balogh Zsófia képviselte.

Legfrissebb hírek

Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

Az étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztési lehetőségei – dán jó gyakorlatok

A VISIONARY projekt étkezési hüvelyesek értékláncának fejlesztésével kapcsolatos éves keresztlátogatására az idén Dániában, Koppenhágában került sor május 21–22. között. A …
FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

A talajaink jövője a mi kezünkben van! A Soil Innovation Partnership (SIP) keretében, a nemzeti KAP-hálózat és a HUN-REN ATK …
Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

Sikeres műhelymunkát szervezett a Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata Fülöpházán

A Soil-X-Change projekt magyar szakmai hálózata és az ITE közös szervezésében sikeres szakmai nap valósult meg Fülöpházán, amelynek középpontjában a …
Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

Felhívás körforgásos gazdasági innovációk bemutatására a European Circular Economy Hotspot 2026 konferencián

A Circular Economy Hotspot Budapest szervezői két nyílt felhívást hirdettek azon startupok, innovátorok, vállalkozások, egyetemek és szervezetek számára, amelyek innovatív, …
Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

Nemzetközi webinárium a talajminőség-monitoringról

A Climate Smart Advisors és a Climate Farm Demo projektek közös online webináriumot szerveznek „Soil quality monitoring: strategies and tools” …
AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

AI asszisztenssel bővült az ITE csapata

Új, mesterséges intelligencián alapuló asszisztens támogatja az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) portáljának látogatóit. Az AI asszisztens nem egyszerű …
Jelentkezz most!  Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Jelentkezz most! Nemzetközi szakmai tanulmányút Ausztriába

Almatermesztés és energiatermelés napelemekkel egy rendszerben Időpont: 2026. június 17–18. Helyszín: Graz Haidegg, Ausztria Várjuk azon gazdálkodók és szaktanácsadók jelentkezését, …
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA AZ AGRIFOOD TERMÉKPÁLYÁKON – TRENDEK, SZABÁLYOZÁS ÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSOK

MESTERSÉGES INTELLIGENCIA AZ AGRIFOOD TERMÉKPÁLYÁKON – TRENDEK, SZABÁLYOZÁS ÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSOK

2026. április 29-én került megrendezésre a mesterséges intelligencia (MI) mezőgazdasági alkalmazásáról szóló szakmai workshop az AKI épületében. Az esemény az …
Élő Homokhátság műhelymunka – Zöld átállás a gyakorlatban

Élő Homokhátság műhelymunka – Zöld átállás a gyakorlatban

A GREENCOOP projekt hazai élő laboratóriuma sikeresen elindult a Discovery Center szervezésében, egy közel 35 fő részvételével megvalósult szakmai műhelymunka …
Az európai önkéntes karbonpiac kialakítása – CRCF aktualitások és friss fejlemények

Az európai önkéntes karbonpiac kialakítása – CRCF aktualitások és friss fejlemények

Mint ahogy már korábbi híreinkben írtunk róla, az Európai Bizottság egy európai önkéntes karbonpiac kialakításán dolgozik. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb …