Szaktanácsadói kompetenciákat és hálózatokat fejlesztő kezdeményezések találkozója az AKI-ban

Közös találkozót tartott az Innovációt és Digitalizációt támogató Egység (ITE) és a Soil-X-Change projekt a Horizont Európa projektek és nemzetközi fórumok hazai képviselőivel, hogy együtt erősítsék a szaktanácsadói hálózatot és fejlesszék a kapcsolódó kompetenciákat.

A találkozó célja az volt, hogy a különböző nemzetközi projektek és kezdeményezések résztvevői jobban megismerjék egymás törekvéseit, és közösen gondolkodjanak arról, hogyan tudnák összehangolni kommunikációs és tájékoztató tevékenységeiket. Mindezt azért, hogy még nagyobb hatással tudják támogatni a hazai szaktanácsadók szakmai fejlődését.

A workshop első felében a résztvevők rövid előadások formájában mutatták be az általuk képviselt kezdeményezéseket. Ezek során szó esett a projektek céljairól, valamint a 2025-re tervezett eseményekről, nyilvános tartalmakról és egyéb szakmai aktivitásokról. A program második felében kisebb csoportokban, kötetlenebb beszélgetések formájában ötleteltek a résztvevők a kihívásokról és arról, hogyan lehetne hatékonyabban együttműködni. A beszélgetések középpontjában a közös tervezés, a megosztható erőforrások és a lehetséges jövőbeli együttműködések álltak. A cél az volt, hogy konkrét lépések szülessenek a hálózatosodás és az együttes hatásnövelés irányába.

 A rendezvény végén a résztvevők megegyeztek, hogy folytatják a közös munkát, felállítanak kommunikációs csatornákat, ahol megosztják egymással tudásukat és rendszeressé teszik a találkozókat. Bízva abban, hogy a most elindított közös gondolkodás és tervezés hosszú távon is gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat eredményez majd.

#EU4Advice, #ClimateSmartAdvisors, #OrganicAdviceNetwork, #Soil-X-Change, #AdvisoryNetPest, #CORENet, #SEASN, #EUFRAS, #AEDIH, #modernAKIS, #ATTRACTISS, #ITE

Legfrissebb hírek

Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Az EU KAP-hálózat három nemzetközi cross-visit (szakmai tanulmányút) megszervezését hirdeti meg 2026-ban, amelyek középpontjában az innováció, a tudásmegosztás és az …
Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

A szenzoros megfigyelések – beleértve a műholdakra, drónokra, mezőgazdasági gépekre szerelt, az épületekben/épületeken és növényállományban elhelyezett, illetve állatokra tett érzékelőket …
Rövid ellátási láncok a gyakorlatban – sikeres tanulmányút a Balaton-felvidéken és a Zala-völgyben

Rövid ellátási láncok a gyakorlatban – sikeres tanulmányút a Balaton-felvidéken és a Zala-völgyben

Az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE), a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység (VTE), a szlovákiai Agrárkamara és a Bioeconomy …
Az ITE lefordította az EU KAP-hálózat generációváltással foglalkozó kiadványát

Az ITE lefordította az EU KAP-hálózat generációváltással foglalkozó kiadványát

Az ITE magyar nyelven is elérhetővé tette az EU KAP-hálózat „A generációs megújulást célzó stratégiák értékelése az EU tagállamaiban” című …
Jelentkezz résztvevőként! – EU KAP-hálózat konferencia Hamburgban

Jelentkezz résztvevőként! – EU KAP-hálózat konferencia Hamburgban

Megnyílt a jelentkezés az EU KAP-hálózat közelgő konferenciájára „Water resilience in agriculture: innovation in practice” címmel, amelyre2026. május 19–21. között …
Megjelent az EU KAP-hálózat új kiadványa a Horizont Európa 2026-os agrárfelhívásairól

Megjelent az EU KAP-hálózat új kiadványa a Horizont Európa 2026-os agrárfelhívásairól

Megjelent az EU KAP-hálózat legújabb kiadványa, amely átfogó képet ad a Horizont Európa 2026-os pályázati lehetőségeiről az agrárium, az élelmiszerrendszerek, …
EUFRAS Coffee Break: Hogyan erősítheti az EU-FarmBook a mindennapi szaktanácsadói munkát?

EUFRAS Coffee Break: Hogyan erősítheti az EU-FarmBook a mindennapi szaktanácsadói munkát?

Időpont: 2026. január 29. (szerda), 10:00 (CET)Helyszín: online, Zoomon keresztül Az EUFRAS (European Forum for Agricultural and Rural Advisory Services) …
Vízvisszatartás a mezőgazdaságban – műhelybeszélgetés lehetőségekről és kihívásokról

Vízvisszatartás a mezőgazdaságban – műhelybeszélgetés lehetőségekről és kihívásokról

2026. január 21-én különleges szakmai műhelybeszélgetésre készül a Magyar Hidrológiai Társaság több szakosztálya. A Vízgazdálkodási, a Mezőgazdasági vízgazdálkodási, valamint a …
Hivatalosan is elindult az EU-FarmBook

Hivatalosan is elindult az EU-FarmBook

Tudásból cselekvés – a versenyképes mezőgazdaságért és erdőgazdálkodásért Az EU-FarmBook mostantól minden gyakorlati szakember és tanácsadó számára elérhető. Ez az …
WoW webinárium 2026: Digitális együttműködés és tudásmegosztás az agrárinnováció szolgálatában

WoW webinárium 2026: Digitális együttműködés és tudásmegosztás az agrárinnováció szolgálatában

Az ATTRACTISS és a modernAKIS projektek 2026 évi első WoW (Webinars on Wednesdays) online eseménye izgalmas betekintést nyújt abba, hogyan …
ITE
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.