Hogyan lesz a talaj a klímavédelem egyik kulcsszereplője?

Karbongazdálkodás – A szén megkötése ott, ahol lennie kellene: a talajban” címmel tartott szakmai konferenciát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zöld Támogató Egysége 2025. november 19-én Gödöllőn. A konferencia a szénmegkötés témakörében kiemelkedő tudással rendelkező kutatók, a karbongazdálkodásban jártas gyakorlati szakemberek és a regeneratív gazdálkodás terén már tapasztalatot szerzett gazdálkodók összekötését tűzte ki célul. Az eseményen az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE), valamint az AKI Klíma- és Környezetkutatási Osztály munkatársai is aktívan részt vettek.

A délelőtti programot dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, valamint Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató helyettese nyitotta meg. Az ezt követő szakmai előadások során a résztvevők betekintést nyerhettek a közös agrárpolitika karbongazdálkodás vonatkozású támogatásaiba, a talajok szerves anyagának szerteágazó funkcióiba és szerepeibe, a talajpusztulással összefüggő kihívásokba, a Talajtani Intézet által beállított regeneratív mezőgazdasági kísérlet első eredményeibe, a gazdálkodók tapasztalataiba a „no-till” és egyéb regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok témakörében, valamint az AKI/ITE képviseletében Óvári Csilla előadásában az EU mezőgazdasági karbonkereskedelmi rendszer kialakításának folyamatába.

A szakmai előadásokat követően a résztvevők Kránitz Lívia (ITE) vezetésével interaktív, karbongazdálkodás témájú kérdőív kitöltésével hangolódtak a délutáni workshopokra és kerekasztal-beszélgetésre, melyek keretében a karbongazdálkodás különböző, főként az EU-s és magyar szabályozást, a finanszírozási lehetőségeket, a gazdálkodók regeneratív átállását, valamint a talajegészséget érintő szempontjait vitatták meg. A konferencia emellett kiváló lehetőséget biztosított a szakmai kapcsolatok elmélyítésére és új együttműködések megalapozására.

Az ITE karbongazdálkodásról készült tájékoztató kiadványa ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

FELHÍVÁS: Csatlakozz a SOILATHON innovációs eseményhez!

A talajaink jövője a mi kezünkben van! A Soil Innovation Partnership (SIP) keretében, a nemzeti KAP-hálózat és a HUN-REN ATK …
Élő Homokhátság műhelymunka – Zöld átállás a gyakorlatban

Élő Homokhátság műhelymunka – Zöld átállás a gyakorlatban

A GREENCOOP projekt hazai élő laboratóriuma sikeresen elindult a Discovery Center szervezésében, egy közel 35 fő részvételével megvalósult szakmai műhelymunka …
Az európai önkéntes karbonpiac kialakítása – CRCF aktualitások és friss fejlemények

Az európai önkéntes karbonpiac kialakítása – CRCF aktualitások és friss fejlemények

Mint ahogy már korábbi híreinkben írtunk róla, az Európai Bizottság egy európai önkéntes karbonpiac kialakításán dolgozik. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb …
Fenntartható építőanyag-gyártás és agrárinnováció az Ibériai-félszigeten

Fenntartható építőanyag-gyártás és agrárinnováció az Ibériai-félszigeten

Az ITE és az Agrárminisztérium szakembereiből, valamint gazdálkodókból álló delegáció háromnapos tanulmányi úton vett részt Portugáliában és Spanyolországban. A program …
Holland jó gyakorlatok nyomában – lezajlott az ITE tanulmányútja a fenntartható vízgazdálkodás jegyében

Holland jó gyakorlatok nyomában – lezajlott az ITE tanulmányútja a fenntartható vízgazdálkodás jegyében

Az ITE szervezésében megvalósult a fenntartható mezőgazdasági vízgazdálkodásról szóló holland tanulmányút, melynek során a résztvevők átfogó képet kaptak arról, hogyan …
Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

Jelentkezz most! OPERATÍV CSOPORTBÓL ÉLŐ LABORATÓRIUM: SOIL-X-CHANGE üzemlátogatás és workshop Fülöpházán

IDEJE: 2026. május 21., csütörtök HELYSZÍNE: Fülöpháza Az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. (AKI) és az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) …
Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Sikeresen lezajlott az EU-FarmBook és a PREMIERE közös workshopja Granollersben

Granollers adott otthont az EU-FarmBook és a PREMIERE projekt közös, két és fél napos workshopjának, amelyen az Ambassador csapat teljes …
A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

2026. március 17-én rendezték meg a XXXII. Növénynemesítési Tudományos Napokat a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencián Molnár Zsuzsa, az …
Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Elindult a jelentkezés a Train the Trainers (Oktatók képzése) programra, amely egyetemek és kutatóintézetek kutatástámogató és tudástranszfer területen dolgozó szakembereinek …
Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

2026. március 26–27. között került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb pályaorientációs eseménye, amely évről évre több ezer …