Minőség – innováció 2024 pályázat

Az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület ebben az évben is meghirdeti a Minőség – innováció 2024 pályázatot. A finn államelnök 2007-ben indította útjára a Minőség – innováció nemzetközi és nemzeti pályázatot, ez az évente megrendezésre kerülő verseny lehetőséget nyújt az innovációk bemutatására és szakmai értékelésére. 2024-ben várhatóan 20 ország vesz részt a megmérettetésen. A nemzetközi pályázatban való részvétel alapvető célja a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőségfejlesztését szolgáló innovációs eredmények hazai és nemzetközi elismertetése és a hazai versenyképesség növelése.

A Minőség – innováció 2024 pályázat keretében benyújtható minőségorientált, illetve a társadalmi felelősségvállalásra irányuló – a minőségfejlesztéshez vagy a körkörös gazdasághoz kapcsolódó – innováció, mely lehet:

  • magasabb minőségi színvonalú vagy környezetbarát termék;
  • a minőségfejlesztést vagy környezetvédelmet elősegítő technológiai megoldás, illetve gyártási folyamat;
  • magasabb minőségi színvonalú vagy környezetbarát szolgáltatás, illetve
    közszolgáltatás;
  • minőségorientált ipari formatervezés vagy új magasabb minőségi színvonalú márka;
  • a minőségfejlesztést elősegítő oktatási program, üzleti koncepció vagy menedzsmentmodell.

A pályázatok beadási határideje: 2024. szeptember 16., a részletes kiírás ide kattintva olvasható. A magyar nyelvű pályázati űrlap az EOQ MNB Egyesület honlapján érhető el.

Legfrissebb hírek

Agroökológiai Élő Laboratórium Inkubátor program indul – az ITE szakértője is mentorálja a résztvevőket

Agroökológiai Élő Laboratórium Inkubátor program indul – az ITE szakértője is mentorálja a résztvevőket

Új lehetőség nyílik azok számára, akik agroökológiai innovációs ötleteiket szeretnék továbbfejleszteni és valós környezetben kipróbálni. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) …
Új szakmai kiadvány! Mit tanulhatunk Hollandiától a vízgazdálkodás és a klímaalkalmazkodás terén?

Új szakmai kiadvány! Mit tanulhatunk Hollandiától a vízgazdálkodás és a klímaalkalmazkodás terén?

Hogyan válhat a víz egyszerre a mezőgazdaság erőforrásává és kihívásává? Milyen megoldásokkal készül fel Hollandia az egyre gyakoribb aszályokra és …
AgData Autumn School 2026 – hamarosan indul a jelentkezés

AgData Autumn School 2026 – hamarosan indul a jelentkezés

Nemzetközi őszi egyetem a digitális és zöld mezőgazdaság témájában Az Agriculture of Data (AgData) projekt előzetesen meghirdeti a 2026. évi …
Bio-based Europe Alliance – felhívás alapító tagok számára

Bio-based Europe Alliance – felhívás alapító tagok számára

Az Európai Bizottság június 10-én közzétette a Bio-based Europe Alliance (BEA) alapító tagságára vonatkozó felhívást. Az új szövetség célja, hogy …
Talajélet a gyakorlatban – klímaalkalmazkodási megoldások a mezőfalvai szakmai napon

Talajélet a gyakorlatban – klímaalkalmazkodási megoldások a mezőfalvai szakmai napon

A Nemzeti KAP-hálózat szervezésében 2026. július 7-én Mezőfalván rendezték meg az „Aranyat érő talajélet – Megoldások aszályos évekre” című szakmai …
Úttörő kísérletek az agrivoltaika terültén – egy ausztriai ültetvénylátogatás tapasztalatai

Úttörő kísérletek az agrivoltaika terültén – egy ausztriai ültetvénylátogatás tapasztalatai

Az Agrárközgazdasági Intézet az ITE keretében az AdvisoryNetPEST projekttel együttműködve 2026. június 17–18. között nemzetközi szakmai tanulmányutat szervezett Graz-Haideggbe (Ausztria), …
Megjelent a „Mezőgazdaság és klímaváltozás” című, ingyenesen letölthető online kiadvány

Megjelent a „Mezőgazdaság és klímaváltozás” című, ingyenesen letölthető online kiadvány

A magyarországi KAP-hálózat keretében, az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (Agrárközgazdasági Intézet) és a Zöld Támogató Egység (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) …
A hónap végéig nyitva!!! Szakértőket keres az EU KAP-hálózat új fókuszcsoportjaiba

A hónap végéig nyitva!!! Szakértőket keres az EU KAP-hálózat új fókuszcsoportjaiba

Az EU KAP-hálózat megnyitotta a jelentkezést három új fókuszcsoportba, amelyek célja, hogy gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek közösen dolgozzanak ki innovatív …
Egyszerű cső, összetett közösség

Egyszerű cső, összetett közösség

Újra víz van a kiszáradt Rózsalapos tavában, Szeged határában A Szegedi Vízőrzők az Öreghegy (a „Vizet a tájba” program keretében) …
Az Európai Bizottság agrár-MI szakértői workshopot tartott az EU digitális mezőgazdasági stratégiája kapcsán

Az Európai Bizottság agrár-MI szakértői workshopot tartott az EU digitális mezőgazdasági stratégiája kapcsán

Az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatósága (DG AGRI) és a Digitális Gazdaság és Társadalom Főigazgatósága (DG CNECT) 2026. június 24-én online …