Lezajlott a hazai AKIS hálózat szereplőinek első találkozója

2024. június 5-én tartotta meg az AKI újonnan létrejött Innovációs és Digitalizációs Támogató Egysége (továbbiakban: ITE) a hazai AKIS (Agricultural Knowledge and Innovation Systems, agrár tudás- és innovációs rendszerek) szereplők első találkozóját. Az esemény egy rendezvénysorozat első állomása volt, mely azt tűzte ki céljául, hogy tájékoztatást adjon a közös agrárpolitika (KAP) keretében finanszírozásra kerülő innovációhoz és tudásátadáshoz kapcsolódó pályázati felhívásokról, a következő fél évben esedékes hazai és nemzetközi eseményekről, továbbá lehetőséget teremtsen az EU KAP Hálózat korábbi eseményeivel kapcsolatos tapasztalatok és élmények megosztására is.

Az első találkozó dr. Goda Pál ügyvezető igazgató úr köszöntőjével kezdődött, aki hangsúlyozta, hogy az ITE elindítása egy meghatározó mérföldkő az AKI életében, melyre évek óta készülünk. A köszöntőt követően Kránitz Lívia, az AKI vezető szakértője tartott előadást a hazai KAP Hálózat innovációs és digitalizációs tevékenységéről, valamint a nemzetközi partnerségben megvalósuló modernAKIS projekt előrehaladásáról, melynek fő célja egy koherensebb, hatékonyabb és eredményesebb AKIS rendszer kialakítása az ITE célkitűzéseihez hasonlóan. Előadásában bemutatta a hálózat építkezésének lépéseit, valamint felhívta a figyelmet az ITE közreműködésével megvalósuló jövőbeni eseményekre és képzésekre. Őt követte dr. Baksa Adrienn, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, aki bemutatta az AKIS-hez kapcsolódó pályázati lehetőségeket, hangsúlyosan az Európai Innovációs Partnerség (továbbiakban: EIP) operatív csoportok támogatásának lehetőségét. Ezután dr. Vágó Szabolcs, az AKI igazgatói tanácsadója ismertette az EU KAP Hálózat innovációs tevékenységeit.  Az előadásokat olyan jelenlévők élménybeszámolói követték, akik részt vettek az EU KAP Hálózat valamelyik korábbi rendezvényén. A lelkes beszámolók és a pozitív tapasztalatok megerősítették, hogy a részvételnek mind személyes, mind szakmai szempontból számos haszna van. Végezetül közös gondolkodás és párbeszéd vette kezdetét, melynek célja a hálózat aktivizálása és a több szereplő bevonására irányuló megoldások kigondolása, ötletek megosztása volt.

A jelenlevők aktív részvétele és elkötelezett hozzáállása jelentősen hozzájárult a rendezvény sikeréhez, mely ezáltal elősegítette az ágazat szereplőinek hálózatosodását, tudásának bővülését. A hálózat következő találkozójára 2024 őszén kerül majd sor.

Legfrissebb hírek

A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

A növénynemesítés, mint stratégiai befektetés – eredmények termelői és nemzetgazdasági szinten

2026. március 17-én rendezték meg a XXXII. Növénynemesítési Tudományos Napokat a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencián Molnár Zsuzsa, az …
Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Felhívás – Train the Trainers program (Horizon Europe)

Elindult a jelentkezés a Train the Trainers (Oktatók képzése) programra, amely egyetemek és kutatóintézetek kutatástámogató és tudástranszfer területen dolgozó szakembereinek …
Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

Játékosan az agrárinnováció világában – ITE a Szakma Sztár Fesztiválon

2026. március 26–27. között került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb pályaorientációs eseménye, amely évről évre több ezer …
A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

A karbongazdálkodás aktualitásai – Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozó

2026. március 17–19. között rendezték meg, az olaszországi Padovában a harmadik Európai Karbongazdálkodási Csúcstalálkozót (European Carbon Farming Summit 2026) több …
Mentsd el a naptáradban! - Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

Mentsd el a naptáradban! – Soils for Europe konferencia: fókuszban a talajegészség és az innováció

2026 szeptemberében rendezik meg a „Soils for Europe: Healthy Soils for a Sustainable Future” című nagyszabású nemzetközi konferenciát, amely az …
Megújul a Gazdálkodás folyóirat

Megújul a Gazdálkodás folyóirat

A Gazdálkodás – közel hét évtizedes fennállása alatt – több korszakváltáson ment keresztül. Most újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. 2026. január …
Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Nemzetközi színtéren mutatkozik be kutatásunk

Munkatársaink ma a European Carbon Farming Summit 2026 rendezvényen vesznek részt, ahol a poszter szekcióban ismertetik legújabb eredményeiket. A konferencia …
Felhívás! - Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Felhívás! – Mesterséges intelligencia az agrifood termékpályákon – szakmai workshop Budapesten

Április végén a mesterséges intelligencia agrár- és élelmiszeripari alkalmazásé lesz a főszerep. Az eseményt 2026. április 29-én 10:00 és 14:00 …
Kapacitásépítő workshop a modernAKIS projekt keretében

Kapacitásépítő workshop a modernAKIS projekt keretében

2026. március 10-én az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE), a Zöld Támogató Egység (ZTE), a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató …
„Gazdák jövője, a jövő gazdái” – fókuszban az alkalmazkodás, innováció és piac

„Gazdák jövője, a jövő gazdái” – fókuszban az alkalmazkodás, innováció és piac

Február 25-én a Park Inn by Radisson Budapest adott otthont a „Gazdák jövője, a jövő gazdái” – Agrárszakmai Konferencia 2026 …