Üzemlátogatáson járt az ITE az AGROPRODUKT Zrt.-nél

Az AKI Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának kollégái és az ITE képviselője szakmai üzemlátogatáson vettek részt az AGROPRODUKT Zrt.-nél, amely a Bonafarm Csoport tagjaként Veszprém megye legnagyobb, országos szinten is meghatározó mezőgazdasági termelő vállalkozása.

Az AGROPRODUKT cégcsoport Pápa és térsége jelentős agrárvállalkozásait foglalja magában (Agro-Invest Kft., AGROPRODUKT Zrt., Sertéstenyésztő és Hizlaló Bt.). A cégcsoport hét telephelyen mintegy 340 főt foglalkoztat, és közel 8000 hektáron folytat növénytermesztést.

A látogatás egyik kiemelt állomása az ihász-zsigmondházi, szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó telep volt, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek a modern tejelőszarvasmarha-ágazat működésébe.

A telepen mintegy 3200 tejelő tehén és szaporulata található, a termelés pedig korszerű, precíziós technológiákra épül. A kollégák megtekinthették a tehenek fejését is, amely modern, nagy hatékonyságú fejőrendszerrel történik. A technológiai háttér nemcsak azállatjóléti szempontokat támogatja, hanem a termelési adatok pontos nyomon követését és az üzemi szintű döntéstámogatást is lehetővé teszi.

A program másik helyszíne a pálházi üzem volt, ahol a résztvevők a vetőmagtárolás és -feldolgozás folyamataival ismerkedhettek meg. A korszerű terménytárolók és feldolgozókapacitások kulcsszerepet játszanak az integrált működésben, biztosítva a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti szoros kapcsolatot.

A helyszíni tapasztalatok jól szemléltették, hogyan épül egymásra a növénytermesztési és az állattenyésztési tevékenység, és miként valósul meg a takarmányellátás magas szintű, üzemen belüli biztosítása.

A találkozó egyben megalapozta a jövőbeni szakmai együttműködés lehetőségét az érintett szervezetek között, hozzájárulva a hazai agrárium innovációs és tudásalapú fejlődéséhez.

Legfrissebb hírek

SIRHA 2026: Talaj, prémium minőség és élelmiszeripari innováció a KAP-hálózat standján

SIRHA 2026: Talaj, prémium minőség és élelmiszeripari innováció a KAP-hálózat standján

A SIRHA 2026 keretében a nemzeti KAP-hálózat önálló színpadi szakmai programmal várja az érdeklődőket. 📍 Helyszín: HUNGEXPO, G pavilon, színpad📅 …
Kevesebb terhelés – több érték. Regeneratív gyakorlatok a fókuszban

Kevesebb terhelés – több érték. Regeneratív gyakorlatok a fókuszban

Időpont: 2026. március 5. (kedd), 10:00 (CET) Helyszín: online, Ms Teams Március elején a Soil-X-Change projekt és az AKI Klíma- …
Üzemlátogatáson járt az ITE az AGROPRODUKT Zrt.-nél

Üzemlátogatáson járt az ITE az AGROPRODUKT Zrt.-nél

Az AKI Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának kollégái és az ITE képviselője szakmai üzemlátogatáson vettek részt az AGROPRODUKT Zrt.-nél, amely a Bonafarm …
Gazdálkodói igényfelmérés indul az öntözéses képzések fejlesztéséért

Gazdálkodói igényfelmérés indul az öntözéses képzések fejlesztéséért

Gazdálkodói igényfelmérés indult az öntözéses képzések fejlesztése érdekében. Az online kérdőív célja, hogy a termelők valós igényeire épülő, gyakorlatorientált képzések …
Kapacitásfejlesztés a talajegészség javításával foglalkozó K+F+I kezdeményezések sikeréért 

Kapacitásfejlesztés a talajegészség javításával foglalkozó K+F+I kezdeményezések sikeréért 

Sikeresen lezajlott a Soil X Change (SXC) projekt és az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) szervezésében a kapacitásfejlesztés a …
WoW webinárium: Fenntartható innovációs ökoszisztémák az agráriumban és azon kívül

WoW webinárium: Fenntartható innovációs ökoszisztémák az agráriumban és azon kívül

Újabb WoW (Webinars on Wednesdays) webinárium lesz a jövő héten, amelyben ezúttal azt járják körül a szakértők, hogyan jönnek létre …
Az Európai Bizottság véleményezésre közzétette a karbongazdálkodás tanúsításáról szóló jogszabálytervezetet

Az Európai Bizottság véleményezésre közzétette a karbongazdálkodás tanúsításáról szóló jogszabálytervezetet

Az Európai Bizottság négyhetes nyilvános véleményezést indított a karbongazdálkodás (carbon farming) önkéntes tanúsítási módszertanáról szóló tervezetről. A kezdeményezés célja, hogy …
Ökológiai vízpótlás Martfűn – közösségi bemutató a vizes élőhelyek világnapján

Ökológiai vízpótlás Martfűn – közösségi bemutató a vizes élőhelyek világnapján

2025 decemberében számoltunk be először Martfűről, a „Vizet a tájba!” program egyik kiemelt mintaterületéről. December 3-án a 50 hektáros Szigeti …
Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Az EU KAP-hálózat három nemzetközi cross-visit (szakmai tanulmányút) megszervezését hirdeti meg 2026-ban, amelyek középpontjában az innováció, a tudásmegosztás és az …
Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

A szenzoros megfigyelések – beleértve a műholdakra, drónokra, mezőgazdasági gépekre szerelt, az épületekben/épületeken és növényállományban elhelyezett, illetve állatokra tett érzékelőket …
ITE
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.