Sikeresen indult a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál – Az ITE is aktívan részt vett az eseményen

2025. április 28-án Budapesten, a Hungexpo területén vette kezdetét a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál, ahol több száz fiatal mérte össze tudását különböző szakmákban, köztük az agrár szakterületeken is. A rendezvény célja, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló diákokat abban, hogy megtalálják azt a hivatást, amelyben hosszú távon szakmai elköteleződéssel és örömmel tudnak kiteljesedni.

Az esemény kiemelt figyelmet fordított az interaktivitásra: az általános iskolás látogatók nemcsak a szakmák világába nyerhettek betekintést, hanem játékos, élményalapú formában próbálhatták ki rátermettségüket, kreativitásukat, illetve különféle szakmai bemutatókon is részt vehettek, amelyeket elismert szakemberek tartottak.

A rendezvényen az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) munkatársai kiállítóként vettek részt. A látogatók többek között élelmiszer-gazdasággal, mezőgazdasági vízhasznosítással, fenntarthatósággal kapcsolatos kvízekkel, memóriajátékokkal és képrejtvényekkel találkozhattak az AKI standjánál, valamint lehetőségük nyílt különböző fűszerminták felismerésére is. Az AKI Innovációt és Digitalizációt Támogató Egységének (ITE) csapata egy, a mezőgazdasági hálózatokat és az agrárszereplők közötti kapcsolatokat bemutató játékkal készült, amely nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb generáció körében is komoly érdeklődést váltott ki. Az országos jelentőségű esemény lehetőséget adott az ITE tevékenységének szélesebb körben történő bemutatására és népszerűsítésére.

Legfrissebb hírek

Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Nemzetközi szakmai tanulmányutakat szervez az EU KAP-hálózat 2026 júniusában

Az EU KAP-hálózat három nemzetközi cross-visit (szakmai tanulmányút) megszervezését hirdeti meg 2026-ban, amelyek középpontjában az innováció, a tudásmegosztás és az …
Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

Terepi szenzorok és távérzékelés az EU KAP-hálózat workshopján Valenciában

A szenzoros megfigyelések – beleértve a műholdakra, drónokra, mezőgazdasági gépekre szerelt, az épületekben/épületeken és növényállományban elhelyezett, illetve állatokra tett érzékelőket …
Rövid ellátási láncok a gyakorlatban – sikeres tanulmányút a Balaton-felvidéken és a Zala-völgyben

Rövid ellátási láncok a gyakorlatban – sikeres tanulmányút a Balaton-felvidéken és a Zala-völgyben

Az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE), a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység (VTE), a szlovákiai Agrárkamara és a Bioeconomy …
Az ITE lefordította az EU KAP-hálózat generációváltással foglalkozó kiadványát

Az ITE lefordította az EU KAP-hálózat generációváltással foglalkozó kiadványát

Az ITE magyar nyelven is elérhetővé tette az EU KAP-hálózat „A generációs megújulást célzó stratégiák értékelése az EU tagállamaiban” című …
Jelentkezz résztvevőként! – EU KAP-hálózat konferencia Hamburgban

Jelentkezz résztvevőként! – EU KAP-hálózat konferencia Hamburgban

Megnyílt a jelentkezés az EU KAP-hálózat közelgő konferenciájára „Water resilience in agriculture: innovation in practice” címmel, amelyre2026. május 19–21. között …
Megjelent az EU KAP-hálózat új kiadványa a Horizont Európa 2026-os agrárfelhívásairól

Megjelent az EU KAP-hálózat új kiadványa a Horizont Európa 2026-os agrárfelhívásairól

Megjelent az EU KAP-hálózat legújabb kiadványa, amely átfogó képet ad a Horizont Európa 2026-os pályázati lehetőségeiről az agrárium, az élelmiszerrendszerek, …
EUFRAS Coffee Break: Hogyan erősítheti az EU-FarmBook a mindennapi szaktanácsadói munkát?

EUFRAS Coffee Break: Hogyan erősítheti az EU-FarmBook a mindennapi szaktanácsadói munkát?

Időpont: 2026. január 29. (szerda), 10:00 (CET)Helyszín: online, Zoomon keresztül Az EUFRAS (European Forum for Agricultural and Rural Advisory Services) …
Vízvisszatartás a mezőgazdaságban – műhelybeszélgetés lehetőségekről és kihívásokról

Vízvisszatartás a mezőgazdaságban – műhelybeszélgetés lehetőségekről és kihívásokról

2026. január 21-én különleges szakmai műhelybeszélgetésre készül a Magyar Hidrológiai Társaság több szakosztálya. A Vízgazdálkodási, a Mezőgazdasági vízgazdálkodási, valamint a …
Hivatalosan is elindult az EU-FarmBook

Hivatalosan is elindult az EU-FarmBook

Tudásból cselekvés – a versenyképes mezőgazdaságért és erdőgazdálkodásért Az EU-FarmBook mostantól minden gyakorlati szakember és tanácsadó számára elérhető. Ez az …
WoW webinárium 2026: Digitális együttműködés és tudásmegosztás az agrárinnováció szolgálatában

WoW webinárium 2026: Digitális együttműködés és tudásmegosztás az agrárinnováció szolgálatában

Az ATTRACTISS és a modernAKIS projektek 2026 évi első WoW (Webinars on Wednesdays) online eseménye izgalmas betekintést nyújt abba, hogyan …
ITE
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.