Mesterséges intelligencia (MI) konferencia a Gábor Dénes Egyetemen

Az egyetem névadója, Gábor Dénes Nobel-díjas magyar tudós 1900. június 5-i születésének 125. évfordulóján, Iránytű az MI dzsungelében – Hologramtól a mesterséges intelligenciáig címmel rendezett szakmai konferenciát. Az eseményre a Gábor Dénes-emlékév nyitórendezvényeként került sor.

A mesterséges intelligencia már napjainkban is jelentős hatással van életünkre, a vállalkozásokra, valamint az államigazgatási és közigazgatási szervezetekre. A konferencia célja annak bemutatása volt, hogy hol tartunk most, és milyen irányban haladhatunk a technológia felhasználásával.

Dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos nyitóelőadásában elmondta, hogy elkezdődött annak feltérképezése, hogy hazánkban hol és milyen területeken foglalkoznak mesterséges intelligenciával. A 2020-ban elfogadott mesterséges intelligencia stratégiával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az egy jelentős lépés volt, azonban a gyors fejlődés miatt már „őskornak” tekinthető. Az átdolgozott, frissített változatot a kormány a napokban tárgyalja, elkészítésekor figyelembe vették a közben elkészült uniós szabályozást is (AI Act). Kiemelte, hogy a MI használatához adatok, számítási kapacitás, megfelelő jogi háttér és kreatív szakemberek szükségesek, és ezek mind rendelkezésre állnak Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a MI nemcsak egy technológia, hanem társadalmi ügy is: mindenkinek biztosítani kell, hogy jobban megismerje és használja. Bár az emberek eltérően viszonyulnak a MI alkalmazásához, az utóbbi időben inkább a félelem érezhető, és ezt szeretnék megváltoztatni.

Ennek érdekében a Gábor Dénes Egyetem Mesterséges Intelligencia Tudásközpontja (GDE MIT) és a STRT Holding ingyenes online tananyagot is készített, ami a MI Jövünk!honlapon érhető el. A 3 órás tananyagot lehet egyszerűen nézegetni, vagy a végén mikrotanúsítvány is szerezhető. A képzés bemutatja a MI alapjait és fejlődését, az utasítások (promptolás) logikáját, valamint a gyakorlati alkalmazásokat és kihívásokat. Emellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és partnerei bevonásával hamarosan átfogó javaslat születhet arról, hogy hogyan lehet az MI-t az oktatás különböző szintjein mint oktatási eszközt alkalmazni, és hogyan tudják erre az oktatókat felkészíteni.

A további előadások és kerekasztal-beszélgetések bemutatták a MI lehetőségeit az üzleti életben, a pénzügyi szektorban és az igazságszolgáltatásban, emellett kitértek az etikai és jogi szabályozásra, valamint a társadalmi kérdésekre.

A konferencia szünetében szakmai kiállítók is bemutatkoztak: a HUN-REN SZTAKI, az Infuse Robotics és az XR Koalíció a korszerű MI-fejlesztéseiket mutatta be (pl. humanoid robot, illetve robotkutya), a GDE pedig a drónlaborjából mutatott be néhány darabot.

A konferencián készült felvételek visszanézhetők a GDE YouTube-csatornáján:

Készítette: Gaál Márta

ITE
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.