Szentesen folytatódott „A gazdák jövője, a jövő gazdái” rendezvénysorozat

A „A gazdák jövője, a jövő gazdái” rendezvénysorozat második állomásának ezúttal Szentes adott otthont, ahol a gazdálkodók naprakész ismereteket szerezhettek az innovatív termelési technológiákról, a fenntartható mezőgazdasági megoldásokról, valamint az alternatív jövedelemszerzési lehetőségekről. Az esemény a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya), a Pannon Vidék Szövetség és a Campden BRI közös szervezésben valósult meg.

Az eseményen az AKI Innovációt és Digitalizációt Támogató Egységének (ITE) munkatársai is részt vettek, akik előadásaikkal tovább gazdagították a programot. A jó hangulatú találkozó bőséges teret biztosított a kötetlen szakmai egyeztetésekre, a résztvevők közötti kapcsolatépítésre és a gyakorlati megoldások megvitatására.

A program részeként Tornay Enikő, az AKI Klíma- és Környezetkutatási Osztályának szakértője „Gazdaságos és fenntartható öntözésfejlesztés” címmel tartott előadást. Részletesen bemutatta az öntözési célú vízkivétel környezeti hatásait, az öntözésfejlesztési pályázatok sajátosságait, valamint az ország vízgazdálkodásának aktuális kihívásait. Felhívta a figyelmet az elmúlt évek vízkészlet-csökkenésére és a talajvízszintek aggasztó változásaira, hangsúlyozva, hogy a jövő vízbiztonsága a takarékos, igényalapú vízfelhasználás megvalósításán múlik. Kiemelte továbbá a vízmegtartó talajművelés és a precíziós, differenciált öntözési rendszerek meghatározó szerepét a fenntartható gazdálkodásban.

A nap zárásaként Seprődi-Gyányi Adél tartott előadást a mesterséges intelligencia mezőgazdasági alkalmazási lehetőségeiről. Bemutatta, hogyan támogathatják az AI-alapú eszközök – az egyszerű chatbotoktól kezdve a nagy adatmennyiséggel dolgozó döntéstámogató rendszerekig – a gazdálkodók mindennapi munkáját. Kiemelte a növénynemesítési és vízgazdálkodási modellek fejlődésében betöltött szerepüket, valamint rávilágított arra, hogy a precíziós gazdálkodás és a mesterséges intelligencia integrációja egyre meghatározóbb. Kitért az adatbiztonság és a szabályozási környezet fontosságára is, hangsúlyozva, hogy valódi előrelépés csak megbízható adatok és megfelelő szakmai felügyelet mellett érhető el.

Legfrissebb hírek

Válaszút előtt az agrárium – alkalmazkodás, tudás és generációváltás Bábolnán

Válaszút előtt az agrárium – alkalmazkodás, tudás és generációváltás Bábolnán

A magyar agrárium előtt álló gazdasági, környezeti és társadalmi kihívások, az ezekhez való alkalmazkodás lehetőségei, valamint a generációváltás kérdései álltak …
Európai adattér workshop: felkészülés az agrárium adatvezérelt jövőjére

Európai adattér workshop: felkészülés az agrárium adatvezérelt jövőjére

Az adatok egyre fontosabb szerepet töltenek be a mezőgazdaságban, és az Európai Unió jelentős erőforrásokat fordít az ágazatok közötti biztonságos …
Szakmai tanulmányút és nemzetközi tapasztalatcsere Spanyolországban – Extenzív állattartás a mediterrán dehesa tájakon

Szakmai tanulmányút és nemzetközi tapasztalatcsere Spanyolországban – Extenzív állattartás a mediterrán dehesa tájakon

2026. november 24–25. | Santa Olalla del Cala (Huelva) és Cazalla de la Sierra (Sevilla), Spanyolország Érdekel az extenzív állattartás, …
Szakmai tanulmányút Portugáliába – A minőségi biobor útja a szőlőtől a palackig

Szakmai tanulmányút Portugáliába – A minőségi biobor útja a szőlőtől a palackig

Biogazdálkodás és minőségi bioborászat Portugáliában 2026. október 27–29. | Alentejo régió, Portugália Szeretnél betekintést nyerni abba, hogyan készül a minőségi …
Még van néhány szabad hely! – Ökológiai zöldségtermesztés és talajtermékenység Lille-ben

Még van néhány szabad hely! – Ökológiai zöldségtermesztés és talajtermékenység Lille-ben

2026. szeptember 16–18. között Franciaország északi részén, Lille térségében kerül sor az OrganicAdviceNetwork projekt keretében megvalósuló szakmai tanulmányútra. A szakmai …
Ökológiai gazdálkodási jó gyakorlatok Bulgáriában – tanulmányút Troyanban

Ökológiai gazdálkodási jó gyakorlatok Bulgáriában – tanulmányút Troyanban

2026. szeptember 23–25. között Bulgáriában, Troyan önkormányzatának térségében kerül sor az AdvisoryNetPEST projekt keretében megvalósuló tanulmányútra. A szakmai találkozó középpontjában …
A víz értéke bálákban mérve: tanulságok a martfűi elárasztott legelőről

A víz értéke bálákban mérve: tanulságok a martfűi elárasztott legelőről

Az idei év elején bemutattuk a martfűi ökológiai vízpótlás közösségi kezdeményezését. Néhány hónappal később már a szénatermésben is jól látható …
A víz nyomában: első hozamadatok az Öreghegy Projektből

A víz nyomában: első hozamadatok az Öreghegy Projektből

Az „Egyszerű cső, összetett közösség” című cikkünkben bemutattuk a Szeged Öreghegy térségében megvalósult táji vízvisszatartási projektet, amely rövid idő alatt …
Jelentkezés nyílt az EU KAP-hálózat Fehérjenövények tematikus csoportjába

Jelentkezés nyílt az EU KAP-hálózat Fehérjenövények tematikus csoportjába

Az EU KAP-hálózat várja azon szakértők jelentkezését, akik gyakorlati vagy szakpolitikai tapasztalattal rendelkeznek a fehérjenövények termesztése, feldolgozása, értéklánca vagy piaci …
10 000 eurós támogatás nemzetközi együttműködésekre a biomassza-alapú gazdaság területén

10 000 eurós támogatás nemzetközi együttműködésekre a biomassza-alapú gazdaság területén

A BIO-INSPIRE projekt meghirdette nyílt pályázati felhívását (Financial Open Call), amelynek célja, hogy elősegítse a biomassza-alapú gazdaság szereplői közötti nemzetközi …